| | Hírek : A Lotus Kubica súlyos balesete ellenére sem tiltja meg a versenyzőjének a ralizást | 
 
 A Lotus Kubica súlyos balesete ellenére sem tiltja meg a versenyzőjének a ralizást   2011.02.07. 17:10 
 Eric Boullier, a Lotus Renault GP Team főnöke kijelentette, Robert Kubica a jövőben is ralizhat, ha ő azt úgy szeretné.
 Boullier elmondta, nem egy „robotot” szeretnének alkalmazni, ezét mindent megadnak a pilótáiknak.
Most, hogy Kimi Räikkönen, 2007 világbajnoka már nem tagja a Formula-1  mezőnynek, Robert Kubica lett a legnagyobb rali-fanatikus aktív F1-es  pilóta. Kubica az elmúlt esztendőben a Renault támogatásával több  rali-viadalon is részt vett, melyeken rendre szép eredményeket ért el.
 Kubica  az elmúlt hétvégén az Andorra Ralin indult, ám most ezt egy Skoda Fabia  volánja mögött tette meg, ami nem hozott számára sok szerencsét. Robert  a speciális szakaszon 4 kilométer után megcsúszott a nedves és  göröngyös aszfalton, majd egy szalagkorlátnak ütközött, ami szétvágta az  autó elejét, behatolva a kasztniba.
 
 Kubica súlyos láb és  vállsérülést szenvedett. A karja több helyen is eltört, és egyelőre nem  tudni, hogy újra 100%-osan tudja-e majd használni.
 
 A Lotus Renault GP Team a versenyző szörnyű balesetének ellenére nem tiltotta meg Robertnek a ralizást.
 
 „Robert  az a személy, akit rendkívül szeretünk. Természetesen nagyon szomorúak  vagyunk a balesete miatt, és megdöbbentünk. Legyen szó a Lotus-ról, a  Renault-ról, vagy épp a Sokádról, ez nem tesz különbséget. Semmi köze az  üzlethez.” – mondta Eric Boullier, a Lotus Renault GP Team főnöke.
 
 „Hagyjuk  ralizni Robertet, mert szereti ezt csinálni. Fontos, hogy Robert lelkes  maradjon, és feltöltődjön, amellett, hogy van egy kölcsönös  megállapodásunk. Ismerjük a rali kockázatát, de sajnos minden ezzel jár.  Nem akarunk egy robotot, vagy egy vállalati embert a versenyzőknek.”
 
	            |