Az időmérő, és a verseny után a pilóták egyik leggyakoribb mondata így szól: "Nem volt tapadásom!"-There was no grip! Az autó csúszkált, és a motor erejét nem lehetett átvinni az aszfaltra. A megoldást legtöbbször a lágyabb vagy keményebb rugók jelentették volna. Hogy is van ez? A gumi csak akkor képes biztosítani a tapadását, ha az úton tud maradni. Ha az autó felpattan az útról, a kerekek a levegőbe emelkednek, és máris megszűnik a tapadás. Ha az útfelulet hullámos mint például Monacóban, akkor nem szabad a rugózást túl keményre beállítani, máskülönben a gumi gyakran elveszíti kapcsolatát az útburkolattal, és túl sokat lesz a "levegőben". Egy lágyabb beállítás több tapadást eredményezhet. Ám a túl lágy felfüggesztés következtében úgymond "ringatózni" kezd a kocsi, és ez is kedvezőtlen eredményekhez vezethet, mint a túl kemény rugózás. Az optimális beállítás eltalálása nagy kihívás elé állítja a csapatok mérnökeit. Az autó súlya is rengeteget változik egy verseny folyamán. Induláskor a tankban sok üzemanyag van, a boxbaállás előtt kevés, és az utántöltést követően megint sok. Ez nemcsak az állandóan változó lóeró/kilogramm arány miatt érdekes, hanem azért is, mert a súly változással változik az autó súlypontja, és súlyelosztása is, és ez befolyásolja a menettulajdonságokat. Ám nemcsak ez változik, a gumik méterről méterre pusztulnak le és ennek arányában csökken a tapadóképességük. Az időjárás és a hőmérséklet sem állandó, sem a levegőé, sem az útfelületé. Ráadásul a pálya is változik, mert a száguldó autók kerekeiről körröl körre több gumi kenődik fel az aszfaltra, és a rengeteg gumifelkenődés miatt más lesz az út felülete, és tapadása is. Ha van betétverseny, például a GP2, akkor szabad szemmel is látható, hogy milyen fekete lesz az ideális ív, míg a pénteki első szabadedzés előtt még szép szürke volt.