A Formula 1 háza táján tüsténkedő szakemberek látszólag egyszerű rutinfeladatként végzik a tankolást, valóban azonban hosszú, és kitartó gyakorlás eredménye a futamokon mérhető 7-10 másodperces szintidő. Másodpercenként akár 12 liter benzint is belepumpálnak a versenyautó tartályába, amely mintegy 120-150 liternyi üzemanyag befogadására képes. Csordulásig persze sohasem töltik, miután a többletsúly cipelése értékes másodpercekbe kerül.

Jól tudjuk, a száguldó cirkuszt egyfajta misztikus köd lengi körül, ami nem csupán a pilótákra, és az autókra, hanem többek között az üzemanyagra is igaz. Egyesek szupertitkos receptúrát, mások minimum 100 oktános kompressziótűrést, no meg űrkutatásból származó technológiát sejtenek a Formula 1-es motorokban mozgási energiává alakuló benzin hátterében, pedig alig különbözik a kereskedelmi forgalomban kapható, 98 oktános, ólmozatlan üzemanyagtól. Csupán az adalékolás terén mutatkozik némi eltérés, ami ismerve az F1-es erőforrásokkal szemben támasztott rendkívül magas követelményeket - teljesen normális dolog. Az FIA előírásai ezen a területen is pontosan meghatározzák azokat a normákat, melyeknek a csapatokkal szoros együttműködésben tevékenykedő olajtársaságoknak, illetve az általuk előállított motorbenzineknek is meg kell felelniük. Az üzemanyagot szállító cégek már 1995 óta mintát adnak az FIA-nak a versenybenzinből, amit aztán egy speciális laboratóriumban bevizsgálnak. Minden csapat tíz litert bocsájt a vegyészek rendelkezésére, miközben az FIA technikai delegáltja még szúrópróbaszerű ellenőrzéseket is tartanak a versenyhétvégéken. Mindez azért szükséges, mert a jelenleg érvényben levő szabályzás szigorú technológiai transzfert ír elő, ami azt jelenti, hogy az F1-es "torpedókban" használatos üzemanyagnak az utcai autókhoz is meg kell felelnie, így az olajtársaságok nem kísérletezhetnek speciális hatóanyagokkal, melyek révén esetleg tisztességtelen előnyökhöz juttathatnánk az általuk támogatott istállót.
A száguldó cirkuszban rendszeresített üzemanyag egyébként már 1992 óta ólmozatlan, s megfelel azoknak a szigorú előírásoknak, melyeknek a töltőállomásokon forgalmazott hajtóanyagoknak csak 2005-től kellett eleget tenniük.

A Williams üzemanyag szállítója a Petrobras, egy-egy futam alkalmával 2200 liter benzint biztosít a csapat számára, amire szükség is van, hiszen egy Formula 1-es versenyautó átlagosan 70 liter üzemanyagot éget el 100 kilóméterenként. Persze a tényleges fogyasztás a csapatok legféltettebb titkai közé tartozik, hiszen ha az adott mennyiségű hajtóanyag egy-két körrel tovább tart, mint a konkurens istálló kocsijában, az akár a futam végkimenetelét is eldöntheti.
Felettébb érdekes eredményre juthatunk, amennyiben egy normál, 75 lóerős utcai autóval vetjük össze a királykategóriás versenymotor hatásfokát. A 900 lóerő körüli motor 100 kilóméterenként 70 litert fogyaszt, miközben egy 1,4 literes, 75 lóerős motorral szerelt VW Golfnak 7 liter benzinre van szüksége az említett táv megtételéhez. Ha így nézzük a dolgot, a hétköznapi autó toronymagasan viszi a pálmát.

Ha zonban arra keressük a választ, hogy 1 lóerő előállításához mennyi üzemanyagra van szükség az egyik, és mennyire a másik négykerekűnek, akkor bizony fordul a kocka. A versenyautó esetében 0,078 literre adódik ez az érték, míg a Golf-nál 0,093 liter üzemanyag esik egyetlen lóerőre. Jól példázza, hogy mekkora energia lakozik ebben a kőolajszármazékban, hogy egyetlen kilogramm elégetésekor - a széndioxidon, és vízen kívűl - nagyjából 40 000 KJ hőenergia is felszabadul. Ehhez annyit érdemes hozzátenni, hogy egy közepesen leterhelt fizikai munkás energiaszükséglete 9500 KJ. Ezek után nem kérdés, hogy melyik erőforrás hasznosítja jobb hatásfokkal a benzint, amelynek fogyására nem csupán a minőség (összetétele), hanem az adott pilóta vezetési stílusa is hatással van. Példának okáért egy középkategóriás személyautó második fokozatban, 45 km/h-val haladva 11,5 liter benzint fogyaszt 100 kilóméterenként, ha azonban az említett sebességgel 5. fokozatban haladunk, máris 4,3 literre csökken a motor étvágya. Ha pedig valaki azt állítja, hogy a Forma 1-ben nem szempont a takarékos vezetés, akkor téved, hiszen versenyről versenyre találkozhatunk olyan pilótákkal, akik azért kénytelenek feladni a versenyt, mert üres tankkal még egy csúcstechnikát képviselő, F1-es versenyautó sem boldogul. Következésképp a száguldó cirkuszban is igaz, miszerint az üzemanyag minden csppje kincs!

Az üzemanyagtartály
A benzintank Formula 1-es autóba elhelyezésének "művészetéről" sokan azt tartják, hogy leginkább ahhoz hasonlatos, amikor valakinek össze kell hajtogatnia egy fotelt akkorára, hogy beleférjen egy postaládába. A kevlár/poliuretán műremekről, melyből évente átlagosan 10 db-ot fogyasztanak a csapatok, manapság ennél többet is lehet tudni.

A modern idők benzintartálya jellemzően nagy, és terjedelmes, egyszóval nem egy szépség. Alakja minden sarkon lemetszett, felülete pedig hepehupás a tank sok alkotóelemét összetartó bordák miatt. Megfelel viszont a tőle megkövetelt feladatnak, ami nem csak abból áll, hogy tárolnia kell 30 gallon (136 liter) üzemanyagot, hanem el is kell juttatnia azt a lehető leghatásosabb módon a motorhoz.
Mark Ingham elmagyarázta, hogy miért pont ilyen a tartály alakja: " A régi idők fémből készült benzintankja hasonló volt egy masszív bőröndhoz, amit úgy terveztek meg, hogy illeszkedjen egy meghatározott üregbe. A tér az autó valamelyik részén, általában a sofőr környékén volt megtalálható. Manapság biztonsági okokból kifolyólag a tankot befogadó rés szerves részévé vált az önhordó karosszéria túlélőcellájának, amit az is garantál, hogy a szabályzat tiltja az üzemanyag tárolását a versenyző háta előtt.
A tartály saját alapja felé szélesedik, a bonyolult alkzat a versenyző háta mögötti üregben elhelyezve egészen a versenyző nyakáig terjed. A tank első részét két szegeccsel az ülés hátuljára erősítik, megakadályozva ezzel a tank behorpadását az üzemanyag kiürülése esetén.

A tartály tetején mindkét oldalon benzintöltő nyílás található. A pilóta jobb válla felett található nyílás a verseny közbeni utántöltésre, a bal oldali versenyen kívűl üzemanyagtöltő berendezésből való tankolásra szolgál. Néhány esetben ezeket az irányokat felcserélik: a brazil, és a kanadai nagydíjon ugyanis a csapatok garázsai az autók bal oldalán helyezkednek el.
A benzintartály hátsó felén két nyílás található. Az alsó nyílásban a mechanikus üzemanyag szivattyú dolgozik, melynek feladata hogy felszívja az üzemanyagot a gyűjtőcsövön keresztül, és megfelelő nyomással továbbítsa azt a motorhoz. A felül elhelyezkedő nyílás a benzinbefecskendezőkhöz vezető csövet foglalja magában. Ennek a csőnek egy önelzáró, törékeny csapja van, mely baleset esetén megszünteti a benzinellátást, megakadályozva ezzel az üzemanyag kiömlését. " A tank alakja akkor lenne ideális, ha lapos és terebélyes lenne, ez segítene alacsonyan tartani az autó súlypontját. A benzin összegyűjtése szempontjából viszont előnyösebb a magas és keskeny forma. A tartály tervezése, tehát mindig kompromisszumot követel."

Korunk tartályai az FT5-ként ismert anyagból, kevlár, és gumi keverékéből készülnek, ahol a kevlár a merevséget garantálja, a gumi pedig a kevlár szövetszerkezetének ridegségét csökkenti. A rendkívül bonyolult alkzat következtében a tartályt lehetetlen ebből az anyagból egy darabban megformálni, a különböző részegységek kettő, vagy annál több felületének összeillesztésével érik el a kívánt hatást. A tankot így hozzávetőleg 30 darabból allítják össze, amit jól láthatóvá tesz az illesztéseknél alkalmazott bordázatok száma. Egy évtizeddel ezelőtt csupán 5 panelt használtak.

KERS
Az idei szezonban még nem kötelező, de már engedélyezett a kinetikus (vagy mozgási) energia-visszanyerő rendszer, a KERS használata a Forma-1-ben. A Nemzetközi Automobil-szövetség, az FIA tervei szerint az új eszköz felpezsdíti majd a királykategória futamait. Na de mi is az a KERS?

A KERS (Kinetic Energy Recovery System - kinetikus energia-visszanyerő rendszer) segítségével a fékezések során keletkező mozgási energiát valamilyen módon tárolni lehet, ez az eltárolt energia pedig később az autó gyorsítására használható fel. Az FIA a technikai szabályokban pontosan meghatározta a visszanyerhető energia mennyiségét, ami 400 kJ körönként, ezen energia által a versenyző rendelkezésére maximum 80 extra lóerő állhat, legfeljebb 6,67 másodpercen keresztül.

A szabályalkotók fő célja az volt, hogy csökkentsék a kibocsátott káros anyagokat a rendszer alkalmazásával, és emellett a fékezés során felszabaduló energiát valamilyen módon ismét a jármű mozgatására használják fel. A törekvés tökéletesen beillik a Max Mosley (FIA-elnök) által ismertetett célok közé, miszerint az F1-et olcsóbbá, költséghatékonyabbá kell tenni, közelebb kell vinni az alkalmazott technológiákat a közúton is felhasznált irányokhoz és nem utolsó sorban törekedni kell környezetbarát megoldásokra.

A Forma-1-es csapatok mérnökei több irányba indulhattak el a KERS tervezése során. Egyes csapatok a tisztán mechanikus irányba mentek el, ami lendkereket használ fel a forgási energia megtartására. A többiek elektromos megoldást fejlesztettek. A Toyota számára például a közúti autókban már régóta használt hibrid rendszer kiváló alapot szolgáltatott egy generátor-motor és akkumulátor egység megalkotására. Próbálkozások történtek még hidraulikus megvalósításra is, de erről nem került napvilágra túl sok információ.

A KERS nem ismeretlen az autósport világában. Találhatunk példát működésképtelen megvalósításra: a Chrysler 1994-ben a Patriot nevű versenyautójában kipróbálta a technológiát. A rendszer lendkerekes megoldással tárolta az energiát, de túlságosan nagy méretű lendkereket alkalmaztak, továbbá nagy veszteséggel tudták csak betáplálni és kinyerni a forgási energiát a rendszerből, nem is beszélve arról, hogy a méretei miatt a betáplálás során túlságosan lefogta az autót és a kinyerés során sem volt kellőképpen hatékony. Ugyanakkor jól működő megoldásra is van példa: hasonló rendszer már élesben működik az A1GP sorozat autóiban, ahol egy kormányon elhelyezett gombbal (hasonlóan, mint a Forma-1-ben) tudja aktiválni a rendszert a versenyző.