Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes versenyzője egyszerűen élete  egyik legjobb győzelmének nevezte a legutóbbit, amit vasárnap Kínában  szerzett.
Hamilton nagyon elégedett.
Lewis Hamilton
Hogy  őszinte legyek, egy pillanatra sem gondoltam azt, hogy meg tudom  csinálni. Keményen nyomtam és minden tőlem telhetőt megtettem. Csak az  járt a fejemben, hogy ott legyek a dobogón és, ha lesz lehetőségem  megszerezni az első helyet, akkor meg fogom próbálni. Végül volt  lehetőségem, és éltem vele, szóval nagyon boldog vagyok most.
Emlékeim  szerint ez életem egyik legnagyobb győzelme, szóval nagyon büszke  vagyok a csapatomra, és természetesen elégedett vagyok a saját  teljesítményemmel. 
Élvezetem a versenyzést és annak ellenére,  hogy gyorsabb voltam Sebastian Vettel autójánál, nagyot csatáztam vele.  Remekül tartotta magát. Sebastian egy nagyszerű világbajnok. Nagyon jó  védekező és egy nagyszerű autó van alatta, mely remek tapadással  rendelkezik. Egy olyan helyen kellett meglepnem őt, amire nem számított.  
Jó érzés volt újra nyerni és már nagyon hiányzott ez, mivel úgy  tűnt, mintha már évek óta nem álltam volna fel a dobogó legfelső  fokára.