| | Hírek : Hamilton is mehetne a Ferrarihoz | 
 
 Hamilton is mehetne a Ferrarihoz  2011.05.21. 15:37 Fernando Alonso 2016-ig tartó szerződéshosszabbítása felélénkítette a  jövőbeli pilótapiaci mozgásokról szóló találgatásokat. A Red Bull és a  McLaren ásza is kiköthet egyszer a spanyol mellett.             A Ferrari tegnapelőtt jelentette be, hogy 2016 végéig meghosszabbította  Fernando Alonso eredetileg 2012-ig tartó szerződését. A spanyol be lett  betonozva, jövőbeli csapattársának személye azonban még teljesen  nyitott.
 A Ferrarival már jó ideje kacérkodó Sebastian Vettel  Alonso hosszabbítása kapcsán nem zárta ki, hogy a Red Bull-lal a  jelenlegi állás szerint 2014-ig tartó kapcsolata után a spanyol mellé  szerződjön.
 A McLarennél 2012-ig szerződéssel rendelkező Lewis Hamiltont az elmúlt  hónapokban a Red Bull-lal kapcsolatban emlegették, de Alonso új  szerződése kapcsán felmerült, hogy valamikor el tudná-e képzelni önmagát  egykori mclarenes társa mellett újra.
 "Azt hiszem, mi mindig is  más csapatoknál versenyző ellenfelek leszünk. Nekem nem lenne gondom  azzal, hogy csapattársak legyünk, de azt hiszem ő nem hagyná. De nem  bánom, majd egy másik csapattal legyőzöm" - nyilatkozta a 2008-as  bajnok.
 
 Az újságírók pénteken szembesítették a Ferrari-főnököt,  Stefano Domenicalit Hamilton szavaival, ő azonban egyáltalán nem zárta  ki, hogy egy napon hozzájuk igazoljon az angol.
 
 "Senki előtt nem  zárom be az ajtót, 2016 még nagyon sokára lesz. Lewist a három legjobb,  leggyorsabb pilóta közé sorolom. Szóval ilyen tekintetben természetesen a  legerősebb csapat (a Ferrari) potenciális versenyzőjének tartom, nem  tudom, miért is zárnám ki. Az emberek változhatnak, látjuk, hogy a  világban változik minden. Lewis egy erős versenyző, ki tudja, mit hoz a  jövő" - mondta az olasz, aki azért igyekezett elvenni a mondatai élét,  nem is akart belemenni, szerinte Alonso hogyan fogadná Hamiltont a  Ferrarinál.
 
 "Nem lenne korrekt a másik versenyzőnkkel, Felipével  szemben, ha erről beszélnék. Azt akarom érezni, hogy a pilótáink jó  légkörben vannak nálunk, a legfőbb, hogy jó munkakörnyezetben legyenek."
 
 "Sose  mondd, hogy soha - nem mondom azt, hogy ez valódi lehetőség, de kizárni  sem fogom.  Vannak erős pilóták, de nem korrekt most erről beszélnem. A  jelenlegi Ferrari-versenyzőkből akarom kihozni a legtöbbet. Martin  (Whitmarsh, McLaren-főnök) barátomat sem akarom idegesíteni, nem  szeretném, ha azt hinné, el akarom venni a versenyzőjét. Jelenleg nagyon  elégedett vagyok Felipével."
 Míg Alonsót fél évtizedre  lekötötte az olasz csapat, a másik pilóta, Felipe Massa "csak" a jövő év  végéig rendelkezik szerződéssel. Régóta spekulációk tárgya, hogy  egyáltalán kitölti-e az idejét az olasz csapatnál, és annak ellenére,  hogy a Ferrari elnöke nemrég leszögezte, hogy 2012 még biztos a brazil  számára, Massa egyelőre nem tudja, mit hoz a jövő.
 "Számomra ez  nem a megfelelő idő a szerződéshosszabbításra. Majd meglátjuk, mi lesz  velem hosszabb távon, egyelőre még én sem tudom" - mondta Alonso  hosszabbítása kapcsán.
 
 "Neki mindenképp jó, hát nem? Jó érzés a  Ferrarihoz igazolni versenyzőnek. Hosszú távra szerződést újítani pedig  főképp jó lehet számára, már gratuláltam is neki" - tette hozzá.
 |